Pics-pics

Az erkélyünk közelében a két fán és a házak közé kifeszített dróton lakik egy kedves kis madárkolónia. Két gerle, veréb nem tudom, hogy hány darab, két-háromnál többet egyszerre sosem látok, meg egy feketerigó pár egyszem kölkükkel. Reggel meg hancúroznak. Mit reggel, már hajnalban, de mondjuk az nem érdekel, ők reggeli program, mikor a Nyafkamaccsal kivonulunk az erkélyre kávézni, akkor figyeljük őket. A Nagymacs ilyenkor általában a Királylány seggénél alszik még. A gerlék csendes szemlélők amúgy, a verebek is alig hallhatóak a rigókhoz képest, akik meg olyanok mint egy olasz család, pics-pics, mondják folyamatosan, az asszony osztja az észt, az ura meg visszakiabál, pörölnek egymással, aztán meg a szomszédokkal, és ez még semmi, a kölökrigó megtanult repülni, most rohadtul büszke magára. Kiabál, átrepül a drótra, onnan cikázik, szinte zuhanórepüléssel tart a Nyafkamacs felé, aki égnek meredő idegszálakkal figyeli, lelki szemeim előtt már látom, hogy elveszíti egyszer a fejét és a korlátról egy hasassal veti rá magát a kicsirigóra. Ezidáig megúsztuk, megúszta. De azért az vicces, mikor a kiskölök ül a dróton, hintázik, mondja a magáét, a veréb meg, aki tőle egy méterre ül, minden egyes piccsantásnál megbillen ijedtében, billegtetik a farkukat egyszerre. A kicsirigó, aki olyan, mint az apja, csak citromosabb a csőre és égnek áll a tolla még. Pics-pics.