Valahogy elcsesztem idén ezt a Könyvfesztivál-témát. Egyrészt csak olyan napon tudtam felmenni, amikor nem is akartam egy könyvbemutatót sem megnézni. Hulla-fáradt voltam, hisz hetek óta tolom egyszerre sok helyen a szekeret. Pihenni kellett volna, de a Könyvfesztet nem teszik át a kedvemért egy hónappal későbbre sajnos, így aztán… Lemaradtam a Könyvheti, Könyvfesztiválos sörözőpartneremről is, mert addigra elutazott, mire én oda. Pedig előre rötyögtünk, hogy márpedig sörözni kell a füvön, akkor is, ha odafagyunk, ez rituálé. Söröztem persze mással, akinek legalább annyira örültem, nem is fagytam oda, le is barnultam picit. De mégiscsak volt valami hiányérzetem. Nem csak miatta, más miatt is, akitől meg csókot loptam volna, de nem. Pozitívan zártam egyébként a mérleget, láttam jó könyveket, találkoztam kedves ismerősökkel. Hulla fáradtan és elégedetten indultam haza.
De aztán elkövettem azt a hibát, hogy bementem a Mamutba, amitől rögtön rámtört egy nagyon régi, legalább tíz évvel ezelőtti érzés, amit ott éreztem néha-néha, ma sem igazán tudom, miért. Szorongtam, menekülhetnékem támadt.
Az akkori pasim, akivel sem elkötelezettség, sem a szabadidő eltöltése szempontjából nem voltunk épp szinkronban, azon a környéken lakott, és oda járt fallabdázni, engem meg mindig magával cipelt. Az volt az első pláza, ahol jártam, nagy is volt és unalmas is, nem tudtam ott egy órán keresztül mit csinálni, míg ő ugrabugrált, meg pácolódott a szaunában. Futottam pár kört, aztán flippereztem az egyik kocsmában, míg rá vártam, semmi mást nem tudtam kezdeni magammal. Unatkoztam és szorongtam no, a plázázás nem nekem való. És mivel ő nem akart lemondani a rendszeres hétvégi fallabdázásáról, vagy nem volt hajlandó átszervezni máskorra, pont a hétvége kellős közepén kellett ezt elintéznie, egyenes következményként egyre ritkábban láthatott. Az okozta a végső törést a kapcsolatunkban, hogy mikor ő hazajött egy hosszú utazásáról a világ másik végéből, én nem tudtam elmenni hozzá, mert más programom volt, bulizás, naná. Ezzel nem is lett volna baj, mert elígérkeztem, nyilván nem csinálok segget a számból, mert ő hirtelen egy héttel hamarabb jött haza, mint ahogy tervezte. Csak annyi baki volt, hogy a buli másnapjának reggelén épp az egyik körúti villamosmegállóban kamilláztam, amikor ő feljött a metróból, és igencsak meglepődött, hogy ott lát, persze én is. Hogy a fenébe futhatok össze pont azzal az egy emberrel abban a hatalmas városban, akivel nem kéne? Úgy, hogy ő, ha már nem lehetett velem, volt olyan buzgó, hogy bement a munkahelyére, és eléggé zokonvette, hogy én ott vagyok Budapesten és még csak el sem megyek hozzá. Mert ezt az apró részletet persze elfeledtem közölni, hogy az a bizonyos program Budapesten van. Fiatal voltam, hebrencs és lázadó, és persze nem voltunk szinkronban, mondom. Csak egy évvel később kellett volna megismernem.
pampalina 